A lovasíjász ló alapképzése

-íjhoz szoktatás-

 

A lovasíjász ló képzésében, mint a ló nevelés során általában, be kell tartani a három legfontosabb irányelvet. Ezek nélkül pusztán a szerencsén múlik, hogy jó lovasíjász lovat kapunk, avagy zavart, megbízhatatlan állaton kell bedobott szárral íjaznunk. A három alapelv tehát, melyet szem előtt kell tartanunk:

  1. - a fokozatosság elve
  2. - a szimmetria elve
  3. - valamint pozitív megerősítés elve

A ló érzékszerveit fokozatosan, lehetőleg nem egyszerre kell hozzászoktatni az íjazással járó, a ló szempontjából nem szokványos ingerekhez. Lépésről-lépésre kell haladnunk, először megszimatoltatva az új eszközöket. Miután lovunk alaposan megszagolta az íjat és a vesszőt, megmutathatjuk azok látványát is, először kisebb mozgatásokkal, majd, ha ez már nem okoz feszültséget az állatban, akár lendületesebben is. Ezután következhet a ló legérzékenyebb érzékszerve, a füle, melyhez az íj és a vesszők először halkabb, majd hangosabb csattogtatással, illetve az ideg pengetésével szoktathatjuk az állatot. Lényeges, hogy addig ne lépjünk tovább a következő gyakorlatra, míg az előző el nem érte célját. Ebben az esetben csupán egyetlen dolgot kell elérnünk: azt, hogy lovunk ne legyen feszült, ideges. Legyen inkább először érdeklődő, kíváncsi, majd, miután meggyőződött arról, hogy az íj nem veszélyes számára, legyen érdektelen az íjászeszközök iránt.

Nagyon nagy hangsúlyt kell fektetnünk a szimmetriára, mert a lovak idegrendszeri sajátosságaiból adódóan a két agyféltekéjükkel külön-külön kell megtanulniuk szinte mindent. Ezért az összes gyakorlatot mind a két oldalon el kell végeznünk. Ügyelnünk kell arra is, hogy lovunk folyamatosan lazult állapotban legyen. Amíg egyik oldalon ezt nem tudjuk elérni, nem menjünk át a másik oldalra, mert a fenyegető ingerek ilyenkor egymásra épülnek, és sokkal nehezebben boldogulnunk. Így tehát figyeljük folyamatosan ló jelzéseit: fülmozgását, tartását, rágcsál-e szájával, igyekszik-e mindkét szemmel figyelni minket, vagy megelégszik az egyik oldallal?

A nevelés során mindig oda kell figyelnünk a pozitív megerősítések, azaz a jutalmazások, és a negatív megerősítések, azaz a büntetések alkalmazásának helyes arányára. Ha el akarjuk érni, hogy lovunk valamit elvégezzen, azt jobbára pozitív megerősítéssel segíthetjük elő. Ha azt szeretnénk, hogy a ló valamint ne tegyen meg, helye lehet a negatív megerősítésnek is, de az íjhoz szoktatásnál a negatív megerősítéseket semmilyen formában sem szabad alkalmazni, különös tekintettel az íjászeszközökkel, így például a nyílvesszővel végzett fegyelmezésekre. Kerülnünk kell még a pálca alkalmazását is, mert később a ló nem tud különbséget tenni az íjazáshoz használt nyílvessző, valamint a fegyelmezésre használt hasonló alakú pálca között, ami hirtelen és nem várt cselekedetekre késztheti az állatot.

Az íjhoz szoktatás során alkalmazott pozitív megerősítések közül legegyszerűbb az íjászeszközökkel végzett kellemes vakarászás, simogatás a ló azon testtájain, melyeket saját maga nem ér el, így a tarkótájékon, a sörény vonalán, a has alján, valamint a keresztcsont tájékán. Ezen felül alkalmazhatunk jutalomfalatként répakarikát, azonban vigyáznunk kell, hogy lovunk ne váljon függővé és követelőzővé. Ezt legegyszerűbben úgy tudjuk elérni, hogy nem minden egyes esetben alkalmazzuk ezt a fajta jutalmazást, csak időnként, így a ló számít rá, de sosem tudja, hogy valójában mikor fog kapni. Ha szándékaink ellenére a ló túlságosan rámenőssé válik, csipkelődik, talán még zsebünkben is próbál kotorászni, ezt szelíden, de határozottan hárítsuk el, és ritkítsuk, vagy hagyjuk abba a répakarikák alkalmazását.

Emellett alkalmazzuk a ló számára barátságos viselkedési formákat, így kerüljük a frontális testtartást, a szemkontaktust, beszéljünk mély egyenletes hangon, és bármilyen furcsa, előnyös lehet, ha rágózunk (ez nem vicc!), mert a táplálékfogyasztásra emlékeztető szájmozgásunk látványa a lovak viselkedési mintái között megnyugtatónak tekinthető, és ugye van olyan helyzet, amikor minden apró segítségre szükségünk lehet.

A földön végzett gyakorlatokat ismételjük meg a ló fejmagassága fölött is, például sámlira állva, természetesen mindkét oldalról. Ezt követően kerülhet sor az első lövésekre.

A nevelési alapelveket ciklikusan szükséges alkalmazni a lóval végzett munka során, így például ha később azt vesszük észre, hogy lovunk kíváncsi arra, hogy mit csinálunk, engedjük hogy békésen megnézze, megszimatolja érdeklődése tárgyát, mielőtt visszatérünk a kiképzés folytatásához.

Ha lovunk mindét oldalról idegesség nélkül viseli a lövéseket, megkezdhetjük a mozgással járó gyakorlatokat. Ehhez vezessük a lovat először lépésben a kijelölt útvonalon, melynek egy előre meghatározott pontján végezzük el a lövést. Amennyiben a feladat lépésben már zavar nélkül megy, próbálkozzunk az ügetéssel.

Ha mindez már rutinszerűen működik, akkor, és csak akkor kezdjük meg a ló hátáról történő lövéseket. Hogy ez nyeregből történik, vagy szőrén, nincs jelentőssége, azonban először mindenképpen álló lovon próbálkozzunk. Ha a ló lövés közben nem ijedezik, viszont elengedett, lelazult, a korábban gyalogos vezetéssel kijelölt útvonalon, a megszokott ponton végezzük el a lövést. Amennyiben lépésben is sikerül nyugodt állapotban tartani lovunkat, jöhet az ügetés, később pedig a vágta. Ha tehetjük, ezt is mindkét oldalra gyakoroljuk.

Az ilyen módon felkészített ló elvárásaink szerint mentessé válik a hibás viselkedésformáktól, így nem kell attól tartanunk, hogy az íj látványától menekülő-elrohanó lesz, esetleg hirtelen irányváltásokba kezd, bakol, vagy váratlanul megáll a pálya közepén. Mindemellett ez feltétele annak is, hogy a későbbiekben eredményesek legyünk a ló szár nélkül végzett irányítása terén.

Németh P. Tamás